Jóga és bacon

Ma reggel sikerült körülbelül 17-ként megérkezni a Tesco körül álló sorba még nyitás előtt, ami nagyjából optimális ahhoz, hogy minél kevesebb időt sorakozzak és minél hamarabb haza érjek. A poszt-apokaliptikus körülmények ellenére maga a vásárlás egészen pozitív élmény, nincs tömeg, az emberek odafigyelnek egymásra, amennyire lehet betartva a 2 méteres társas keringő tánclépéseinek szabályait, bár néha komikusan komplex helyzetek tudnak kialakulni amikor ezt több irányból kell betartani. Ma volt liszt, a státusz simbólummá előlépő WC papírból pedig dömping volt, utóbbi nem volt a listámon így nem is vettem, a lista is viszonylag új élmény, általában a fejemben vannak a receptek, de most sokkal jobban tervezünk, mivel heti 2 alkalomra minimalizáltuk a vásárlást, másrészt mivel egy irányú forgalom van a folyosók között nem lehet össze-vissza menni, és több perces várakozással bűnhődhetek, ha valamelyik soron elfelejtek valamit, így lassan a fejemben van az egész áruház térképe.

Mire hazaértem a család már bőven a reggeli torna közepén volt, minden hétköznap a gyerekek és a feleségem tornáznak Joe-val aki már 9 éve tolja youtube-on a személyi edzéseket és egy zseniális húzással a karantén első napjától kezdődően a nemzet tornatanárává lépett elő, milliós nézettséggel a világ más országaiból is követik már. A gyerekek kedvence amikor Pikachut kell utánozni.

Én a torna idején már javában dolgozni szoktam, kivéve a bevásárlós napon. Most már több mint egy hónapja dolgozok itthonról, a karantén előtti utolsóelőtti munkanapon még ünnepeltünk egy céges sikert, de már úgy, hogy nagyjából aznap este arra számítottunk, hogy lehet másnap már nem mehetünk az irodába, így mindenkinél ott volt a laptop, az étterembe majd a kocsmába már teljes pangás volt, már-már magáneseménynek tűnt. Másnap volt az utolsó nap, aznap péntek volt amikor ebédidőben focizni szoktunk, úgyhogy volt még egy búcsúfoci könyökpacsikkal a végén, aztán bezárták az irodát. Az átállás a cégnek nagyjából zökkenőmentes volt, mivel eddig is támogatták a távmunkát, sok kollégám minden héten 1 napot otthonról dolgozott, én csak akkor éltem a lehetőséggel ha volt valami elintézni való, vagy a gyerekeknek volt valamilyen ünneplése, amúgy jobban szeretek az irodából dolgozni, mivel nekem rengeteget kell kommunikálnom, ami jobban megy személyesen, illetve itthon nincs irodának való helyiség. Az első hét otthon így hol a kanapén, hol a konyhaasztalon, hol a gyerekek szobájában telt, amíg meg nem állapodtam az utóbbinál, mivel ott a legjobb a net, sikerült beszuszakolnunk egy kis hajtogatható asztalt egy klasszikus összehajtható faszékkel. A cég adott mindenkinek 150 fontot arra hogy fejlessze az otthoni irodáját így beszereztem egy monitort ami rengeteget segít illetve egy egyensúlyozó párnát ami segíti a tartásomat. Mivel nincs sok hely a lakásban így a munkakezdés igazi kis rituáléval kezdődik, mivel minden nap ki kell hajtogatni az asztalt, széket, össze kell rakni a monitort, bedugni a kábeleket, majd a munkanap végén vissza az egészet. Régebben dolgoztam sokat máshol lévő kollégákkal így van bőven tapasztalatom a távmunkában és hogy hogyan lehet így is csapatokat vezetni, így egyelőre hasonló eredményekkel tudom a munkámat végezni és megvan a bája annak, amikor bejönnek a gyerekek egy-egy videóhívásba akár az enyémek vagy a kollégáké, nemrég a kereskedelmi vezetőnk tanult Alextől a Pokemonokról például.
Mindeközben a gyerekek itthonról tanulnak vegyesen kinyomtatott és online anyagok segítségével, előre megkapjuk a hétre a sulitól hogy mit kell csinálni, mellette pedig a gyerekek is választhatnak edukációs játékokat szabadon, van köztük szorzótábla bajnokság (timestable rockstars), egy olvasó program ahol ha a szövegértési feladatokat a könyv elolvasása közben jól oldják meg akkor azzal pontokat gyűjthetnek ami utána játékokra költhetnek, illetve idegen nyelv tanulást segítő alkalmazás (Duolingo). A különböző különóráik pedig Zoom-on keresztül élőben zajlanak, holnap lesz a hegedűóra premierje.
A legjobb része az itthonlétnek egyértelműen az hogy sokkal többet tudunk együtt lenni, munka után ki tudunk menni együtt játszani, majd minden nap tudunk focizni, bújócskázni, illetve egészen tegnapig még kosárlabdázni is, de lezárták a pályát a vírus miatt, amikor mi járunk a parkba akkor kevesen vannak és betartják az emberek a szabályokat, úgyhogy a környékünkön nem tapasztaltunk tömeget még a  mostani jó idő esetén sem. Illetve nagyon jó közösen ebédelni, és kialakulhatnak vicces jelenetek is, minden szerdán céges jóga van déltől Zoom-on keresztül amibe néha részben a gyerekek is be szoktak kapcsolódni, de tegnap megebédeltek korábban mivel éhesek voltak, így miközben a különféle pózokra és légzésre próbáltam figyelni az egyik belégzésnél megérkezett a frissen készülő ebéd illata egy sülő bacon formájában, ami beindította a de jó lenne enni gondolatot miközben elmém másik része próbálta a jógát követni és a különböző testrészeimet a megfelelő helyre terelni, majd nem sokkal később a gyerekek kezdtek el alagutasat játszani alattam, ami szintén próbára tette a fókuszomat, a jóga tanár is elmosolyogta magát a jelenet láttán.

Mély víz

Életük első úszóedzése előtt felsorakoztatták a gyerekeket a medence szélén, majd viccesen azt mondtam a feleségemnek, hogy most pedig azt fogják mondani: "Jump!". És erre teljes döbbenetünkre tényleg ezt kiabálta az edző, a gyerekek pedig uccu neki beugráltak. A medence hetven centiméteres így mindenkinek leér a lába, de azért ez sokk szerű kezdés volt, utána már normalizálódtak az edzések, Andriska már több métert tud úszni gyors úszásban és hátúszásban is, igaz az előbbiben még elég kamikaze szerűen a fejét a víz alatt tartva teszi, így mindig aggódunk mikor jön vissza a víz felé. Alex még lassabban halad, leginkább sétál a medence egyik szélétől a másikig, hacsaknem a vízben sétáló segédedző nem segít neki, olyankor már lehet látni a lábát kalimpálni szépen a víz felett.

Az iskolában is mély vízbe kerültek a gyerekek, új iskolát kezdtek, ráadásul külön iskolába egymástól, amit főleg Alex sérelmezett az elején. Beadtuk az ő jelentkezését is Andriska sulijába, de várnunk kell amíg lesz ott üres hely. Ő "reception year"-t kezdett amolyan 0. évfolyam az általános iskolába, ahol még játékosan tanulnak, de van házifeladat, olvasni és írni is tanulnak, a héten olvasta el élete első könyvét és most épp itt csücsül mellettem és a Télapónak ír angolul levelet, bár az S betűt mindig fordítva írja (Star Wars Lego-ra acsingozik), szerintem a Télapó el fogja tudni olvasni. A számok iránt is el kezdett érdeklődni, az összeadást úgy gyakoroljuk, hogy mennyi két cica és három cica vagy éppen négy krokodil meg három krokodil, bár elismerem az utóbbi kevésbé életszerű, de mindenképp sokkal izgalmasabb feladvány. Egyelőre a húsz a legnagyobb szám, így azzal tesz még csak próbára hogy mennyi húsz cica meg húsz cica meg húsz cica meg .... :-) Andriska is iskolát váltott, de az első napja után is boldogan jött haza, pedig aggódott előtte, hogy talál-e barátokat, majd pár héttel később kaptunk az osztályfőnökétől egy kedves levelet hogy szuperül beilleszkedett. A múlt héten pedig felkerült a legjobbak matek csoportjába ahol eddig hárman voltak, ez cserébe nekem azzal jár, hogy Andriska kérésére az iskolába menet szorzást meg osztást gyakorlunk. Az őszi szünetbe pedig megküzdött egy közel 60 oldalas könyvvel amely Robin Hood gyerekkoráról szólt és egy mini olvasónaplót kellett írni, mindezt 7 évesen nagyon szép teljesítmény. A múlt héten olvasásból is magasabb szintre lépett, mindezt egy maga járta ki, megkérdezte az osztályfőnökét, hogy mit kell tennie azért, hogy nehezebb könyveket kapjon (minden nap hoz haza egy új 0-30 oldalas könyvet), a válasz az volt, hogy az összes 10-es szintű könyvet ki kell olvasnia, ezt megtette és immáron a 11-es szintű könyveket kezdte haza hozni, mindezt teljesen önállóan intézte, sem én, sem a feleségem nem bíztatta vagy kérte, hogy beszéljen a tanárjával. E közben japánul is szépen fejlődik, egy halom házifeladatot szokott kapni a hétvégi japán iskolából és már egyértelműen jobban ír és olvas mint én japánul. Magyarul még ez az állítás nem igaz, de ebben is szépen fejlődik.

A munkahelyen nagyon érdekes új kezdeményezés indult, mindenki kapott szabadon elkölthető 300 fontot amit a saját fejlesztésedre tetszőlegesen elkölthetsz, én egy halom könyvet vettem, így most egy darabig lesz olvasnivalóm termékmenedzsment, dizájn, pszichológia, viselkedési közgazdaságtan , szoftverfejlesztés és analitika területén. A manchesteri irodánk is betelt, több mint 100 új ember érkezett az év folyamán, és még 100 fog érkezni jövőre, 2 évvel ezelőtt pedig kb 20-an voltunk, így szépen fejlődünk, az éves célokat is el fogjuk érni a jelek szerint, így a karácsonyi időszak alatt lesz mit ünnepelnünk, az első karácsonyi party jövő héten lesz, az előző évek alapján kb minden héten lesz valami karácsonyi mulatság.

A végére még egy vicces szösszenet arról mennyire fontos az első benyomás, Andriskával néztük a PAOK-Vidi Európa Liga meccset amit nagy meglepetésre megnyert a magyar csapat, ebből Andriska levonta azt a következtetést, hogy a magyarok jók fociban, én meg ott aggódtam még két perccel a vége előtt is, hogy fújják már le amíg vezetünk :-) 

Foci és termékmenedzsment

Szombat délelőtt van a japán suliban várok arra, hogy Alex és Andriska végezzen. Épp most rendeztek egy kis bazárt az ovisoknak, úgyhogy Alexet végig kísértem, csukott szemmel próbált dinnyét törni (eltalálta a bottal, de a dinnye állta az ütést), célba lőtt gumival, egy hurkapálcából fabrikált puskával irtott így japán szellemeket, meg volt még egy alkotó hely is, ahol újra kreálhatott
egy csigát, faleveleket és virágokat ábrázoló kompozíciót. Elkezdődött a foci VB is, rengeteg program lesz a cégben a VB körül, meg már elindult a céges VB tippjáték is, ahol a befizetett pénz adományozásra megy, eddig négy meccsből hármat találtam el, úgyhogy egyelőre jól állok, a tegnap esti spanyol-portugál meg az első foci meccs volt amit Andriska végig nézett valaha, a BL döntő első
félidején elaludt, persze az nem hozott gólt, tegnap meg 6-ot is láttunk.

Múlt héten volt az évi egyszeri céges foci torna, ahol tavaly nyeretlenül utolsó helyen végeztünk, de idén némileg kicserélődött csapattal (3-an maradtak a tavalyi 6 játékosból) és jóval több közös gyakorlással vágtunk neki a tornának azzal a titkos reménnyel, hogy a kupa 12 éves történetében először elhozzuk a kupát Manchesterbe. Az első meccsen 4:1-re győztünk a címvédő csapat ellen, a jó kezdés után a követező meccsen kikaptunk, majd két győzelemmel folytattuk, így az utolsó két csoportmeccset úgy vártuk, hogy egy megszerzett ponttal már bebiztosíthatjuk az elődöntőbe
jutást, ezt túl is teljesítettük, a 6 csoportmeccset 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zártuk a csoport első helyén. Az elődöntőbe a csoportban negyedik helyen végzett címvédő csapat várt ránk, a meccs 0:0-al zárult, bár mindkét csapat kétszer is kapufát lőtt, a büntetők során mi nem hibáztunk, az ellenfél viszont igen, így bejutottunk a döntőbe, ahol az a csapat várt ránk, akitől kikaptunk a csoportmeccsek során. Rendkívül feszült döntő volt ahol a kőkemény védekezés dominált, majd az utolsó 3 percben egy kontrából betaláltunk, és rá egy percre tesztelő kollégám, Tolu hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba, ezzel eldőlt. A hátra levő időben már szép, nem szép, időt húztunk, hátul passzolgattunk, amíg le nem fújták a meccset, így sikerült elhódítanunk a kupát. A csapat nemzetközi volt, elől nigériai csatárunk Tolu kergette őrületbe a védőket, két angol támogatta, Danny aki a gólkirályunk lett, jobbal-ballal elemi erővel tudja meglőni a labdát és a torna legjobb játékosa díjat kapó Julius, aki valószínűleg a legtöbbet futotta mindenki közül. Hátul magyar-argentin tandem működött, Luca dél-amerikai keménységet hozott a csapatba én pedig a hosszú lábaimmal mindenhova odaértem, meg néhány jól időzített megindulással sikerült többször váratlanul emberelőnyös szituációt az ellenfél kapuja előtt és volt egy esernyőcsel után lőtt gólom is, ami után
békében aludhattam :-) Kapuban Jason brillírozott, pedig két hónappal ezelőtt meghúzódott a keresztszalagja a térdében és ez volt a visszatérése a pályára, kiválóan sikerült bravúrosan védte ki az ellenfél büntetőjét az elődöntőben, de ezentúl is remek volt.

A munkahelyen ezen kívül is rengeteg élmény ér, végre úgy dolgozhatok termékmenedzserként ahogy mindig is akartam, egy kicsit írok is róla részletesebben is hogy mit csinálok, mert többen kérdeztétek, a kisfiam is elkezdte kérdezni, miután én megkérdezem, hogy mit csinált az iskolában. Összességében azon dolgozom, hogy a termékünk segítsen megoldani a felhasználóink problémáját, jelen esetben azt hogy megtalálják azt a gáz és áram szolgáltatót amelyik a legjobb nekik. Magyarországgal ellentétben itt rengeteg szolgáltató van, lassan több mint 80 és rengeteg féle módon csomagolják, árazzák be ezeket így rengeteg termék közül választhatsz, ezek nagy része esetében pedig online pár gombnyomással és adat kitöltéssel válthatsz is szolgáltatót. ha végig követünk egy ötletet a megvalósításig az megvilágítja, hogy mit csinálok nap mint nap. Először is kutatni kell, beszélgetni felhasználókkal, milyen problémáik vannak, ennek több módja van, lehet hosszú interjút csinálni ahol végig megyünk a felhasználóval az egész felhasználói úton (pl. ha Amazonon vásárolsz könyvet akkor ez ott kezdődik, hogy elkezdesz könyvet keresni és odáig tart hogy megkapod a kézbe a könyvet), ezek jellemzően egész napos mókák, egy nap jellemzően 6 emberrel beszélünk, közben rengetegen a háttérben jegyzetelnek, megfigyelnek, hogy mit mond, mit csinál, mit érez az ember. Úgy kell elképzelni hogy egy ember vezeti az interjút az egyik szobában, a többiek egy másik helységben vannak, ahonnan tökéletesen hallják, látják az interjút meg azt is, amit a felhasználó csinál a képernyőn (akár mobil, akár laptop). Lehet ugyanezt online is csinálni akár élőben vagy úgy hogy feladatokat adunk a felhasználónak és neki hangosan ki kell mondania közben a meglátásait, érzéseit, de nem tud velünk beszélni közben. Lehet online felméréseket készíteni sokkal több emberrel, ennek is van többféle formája, onnan kezdve hogy a szolgáltatás használata közben lepjük meg pár kérdéssel vagy teljesen kívül toborzunk felhasználókat hogy válaszoljanak kérdéseinkre. A felhasználók megkérdezésén túl, bújom és elemzem az adatokat amiket a felhasználói interakciókból (hova kattintanak, mit csinálnak) láthatunk, ez felvethet problémákat vagy lehetőségeket. Miután megvannak a problémáink vagy lehetőségeink utána ezeket priorizáljuk (erre rengetegféle módszertan van, ezekkel is szoktunk kísérletezni), majd a legmagasabb prioritású problémákra elkezdünk kidolgozni potenciális ötleteket (ötlet nagyságtól függően lehet hogy egy 5 napos dizájn sprintet csinálunk vagy csak 1-napos mini sprinteket) itt már bőven bevonom a UX/UI dizájnereket akiknek az a szakterülete hogy hogyan tudunk olyan felületeket, és felhasználói utakat teremteni amit
intuitíven, könnyedén tudnak használni a felhasználók, illetve a fejlesztők is belépnek a színre hogy azt is lássuk mennyire megvalósítható az elképzelésünk. Ebben a fázisban először még papíron rajzolunk rengeteget, ezt a kisfiam is értékeli, mondja hogy ő is szokott rajzolni az iskolában. Ha készen áll a megoldás papíron, akkor ebből csinálunk virtuális dizájnt, amit ezután tesztelünk felhasználókon, vagy ismét interjúkon és/vagy leprogramozzuk szándékosan hanyag módon (front-end-et manipulálva és valamilyen optimalizációt, AB, MVT tesztelést támogató szoftvert használva) minimális melót beletéve hogy kirakhassuk tesztre a felhasználóink nagy részének annyi ideig amíg statisztikailag releváns adatokat nem kapunk arra vonatkozóan hogy ez a megoldásunk jobban működik-e mint a jelenlegi, gyakorlatilag megversenyeztetjük a jelenlegi megoldásunk ellen. Ha kiderül, hogy ez jobb, akkor utána megcsináljuk "rendesen", lebontjuk apró feladatokra, úgynevezett user storykra amelyek leírják, hogy mi a célja az adott fejlesztésnek, és hogy minek kell teljesülnie ahhoz hogy késznek nyilvánítsuk, fontos hogy az architektúrába (hasonlóan a házakhoz a szoftver fejlesztésnél is meg kell tervezni hogyan épül fel milyen elemekből, akár szoftver akár hardver szempontból) is megtaláljuk a helyét a fejlesztésnek, rengeteg beszélek ezért architektekkel és nekem is értenem kell hogyan áll össze a rendszer, hogyan vándorolnak az adatok, mi mivel kommunikál, mik a kockázatok, mennyire tud a jövőben több felhasználóval is működni majd a fejlesztés. Ezután a sztorik elkezdik a saját útjukat, a fejlesztők megírják a kódot más fejlesztők átnézik a kódot, én megnézem hogy jól működik-e, majd a tesztelők is ugyanezt teszik csak jóval részletesebben és ezen felül automatikus teszteket is írnak, ezt úgy kell elképzelni hogy olyan teszteket készítenek, amelyek végignyomogatják a weboldalt és megnézik hogy az elvárt eredmény születik-e, minél több az automatikus tesztünk, annál magabiztosabbak vagyunk, hogy egy-egy új fejlesztés nem-e tört el valami mást a rendszerben és egyre kevesebbet kell manuálisan tesztelni. Ha a tesztelők is elégedettek az eredménnyel, akkor még egyszer én is átnézem a fejlesztést, majd ezután mehet a telepítés az éles rendszerre és a felhasználók számára is elérhetővé válik a fejlesztés. Természetesen nemcsak felhasználói problémákból és lehetőségekből lesz fejlesztés, lehet jogi változás (pl. rengeteg munkánk volt GDPR kapcsán), lehet technológiai változás hogy minél stabilabb, gyorsabb legyen a rendszer vagy éppen hogy felgyorsítsuk a fejlesztést meg a kiélesítés folyamatát, illetve lehetnek kereskedelmi lehetőségek, jöhet igény marketing kampányok kapcsán vagy éppen keresőoptimalizálás kapcsán, nagyjából 20 emberrel vagyok így napi vagy heti kapcsolatban, a legtöbben a manchesteri irodánkban vannak, de Londonba és Ewloe-ba is kell járnom rendszeresen (havi 1-2 alkalommal), az a varázslat hogy én nem vagyok főnöke egyik kollégámnak sem, mégis én vagyok a felelős a termékért és nem kerülhet ki fejlesztés élesre a jóváhagyásom nélkül. Ami még tetszik, hogy két hetente összegyűlünk a csapattal retrospektív megbeszélést tartani, ahol megbeszéljük, hogyan tudunk javítani a közös munkán, és mindenki azon gondolkodik ezen kívül is hogy hogyan tudunk javulni, fejlődni.

Superman vs Robots

Januárban-februárban kicsit értetlenül tapasztaltuk, hogy Andriska folyamatosan hasonló nehézségű könyvet hozott haza olvasni, ami az ő szintje alatt volt, ő makacsul azt hajtogatta, hogy nem választhat nehezebbet. A szülői értekezletre egy kicsit aggódva is mentem, hogy miért nem látják, hogy a fiam már jóval nehezebb könyveket is el tudna olvasni. Mint kiderült a gyerekek saját maguknak választanak könyvet és jellemzően egy szinttel gyengébbet mint amit az iskolában gyakorolnak, Andriska viszont notóriusan sokkal gyengébb könyvet hozott haza, mert azt hitte, hogy nem hozhat nehezebbet. Azóta nagyon vagány kis könyveket hozott haza dinoszauruszokról, autókról, de a pálmát egyértelműen a Superman vs Robots képregény vitte el, én lehet hogy izgatottabban hallgattam mint a gyerekek hogy miként bán el Superman a Földet megtámadó robotokkal :-) Ez stage 7 szintű könyv volt, stage 1 szinten kezd mindenki és utána egyre nehezebb és nehezebb könyvek jönnek, osztályzás helyett, folyamatos önmagához való fejlődését nézik a gyerekeknek és mindezt szórakoztató történetekkel, nagyon szimpatikus.

A szülői értekezleten, ami egyébként egy 10-15 perces magánbeszélgetés az osztályfőnökkel végig nézegethettem hogy miket alkotott, írt, számolt a félév során, képet kaptam arról miben fejlődött és hogy milyen célokat tűznek ki neki, matekból változatlanul sziporkázik, de írás-olvasásban is sokat fejlődött, már eljátssza a szereplők hangját az olvasásban, azaz most már kezdi teljesen érteni, hogy mit olvas, illetve a múlt hétvégén egy A4-es oldalnyi mesét írt 4 kép alapján, még nyilván hemzsegő helyesírási hibákkal, de nyelvtanilag helyesen és egyre gazdagabb szókinccsel. Ugyanezt a lépésről lépésre történő fejlesztést tapasztaltam az óvodai szülői értekezleten is, kaptam egy 30 oldalas dokumentációt arról, hogy Alex miket csinált, miben fejlődött, kiemelték hogy nagyon kitartó (hasonlóan a bátyjához meg még sok mindenkihez a rokonságban :-)), ez 4 éves korba még azt jelenti hogy ha összedől a fakocka/legó/stb építmény akkor ő elgondolkozik rajta, hogy miért és újra felépíti, ezen kívül már együtt és nem egymás mellett játszik a gyerekekkel.

Velem is minden rendben, egyre több időt tudok a munkahelyen hogy felhasználókkal beszéljek, illetve más módon gyűjtsünk felhasználói visszajelzéseket, egyre több mindent mérünk és így egyre inkább adatvezérelten tudunk dönteni arról, hogy milyen irányba vigyük a termékfejlesztést, nagyon izgalmas időszak előtt vagyok, rengeteget tanultam az elmúlt 3 hónapban és egy csomó új dolgot kell megtanulnom a következő hetekben. Voltam a Manchester United - Sevilla BL visszavágón ahol megtapasztaltam hogy a csönd is lehet nagyon hangos, a United kiesett és a második Sevilla gól után a 2000 vendégszurkolón kívül a maradék 70 000 ember néma csönddel reagált a kiesésre, és ez valahogy hangosabb volt, mintha mindenki el kezdett volna fütyülni, majd ez folytatódott a meccs után is, ugyanez az embersereg némán sétált hazafelé a villamoshoz. Tavaly az Európa Liga győzelem után a másik arcát is láttam már a szurkolóknak, boldog-boldogtalan úgy hívott meg engem sörözni mintha én lőttem volna a győztes gólt:-) Voltunk a családdal Liverpoolban is pár napot meglátogatni az egyik tesómat aki ott tanult 3 hónapot, az első nap jött velünk a másik tesóm is, így teljes testvéri újraegyesülés volt a kínai Újév napján, néztünk sárkányokat aznap, volt közösségi dobolás, bejártuk a tengerparti részt, ami igazából még nem tenger, de a Mersey folyó itt ömlik a tengerbe és akkora hogy inkább tengerparti érzést nyújt, igaz hogy még hideg volt, de így is nagyon tetszett, nyáron vissza fogunk szerintem még jönni.

Jelentés Manchesterből

Tegnap volt Andriskának felvételi interjúja a manchesteri japán iskolába, ahol elmagyarázta hogy azért jött ő Manchesterbe, mert az apukájának ideköltözött a munkahelye több mint 1 éve és hogy ő otthon magyarul és japánul beszél, az általános iskolában meg angolul. Azt már én teszem hozzá, hogy angolul és japánul is tud olvasni, illetve valamennyire már írni is, és már néha belekontárkodik a magyar mesekönyvek olvasásába is, némi angol logikával a magyar karaktereknél (pl. cs, ny angolul kiejtve). Az angol nyelv miatt jöttünk ide igazán és nem azért mert ideköltözött a munkahelyem, de a munka adta a lehetőséget, és örülök hogy a gyerekek meg tudnak tanulni angolul (remélem, nem elfelejtve a magyart és a japánt), a feleségem pedig el tud intézni bármit és megért mindent (azért ha valaki erőteljes manchesteri tájszólással beszél az néha kihívást jelent mindkettőnknek :-) ).

Az iskola igazi mély víz volt, Andriska otthon még nagycsoportos volt alig több mint 1 éve, itt pedig egyből bekerült az általános iskolába ahol mindenki angolul beszél. Most másodikos osztást, szorzást tanul, és jellemzően ha utazunk akkor fejben számolós feladatokat kér tőlem vagy ő ad nekem (hálistennek valamiért csak összeadásnál és kivonásnál kérdez nagy számokat, így még ritkán kell azt mondanom, hogy nem tudom a választ), minden nap kell olvasnia egy rövid angol mesét, amit az iskolából kap, gyakorlatilag ez az egyetlen házi feladata van, illetve hétvégente szokott kapni matek és fogalmazási házi feladatot. Ez nekem szimpatikus, mivel így van ideje még gyereknek lenni, ráadásul az iskolában tanultakat otthon anélkül is feldolgozza hogy lenne házi feladat, amikor térképekről tanultak, hazajött és magától kezdett rajzolgatni és csinált egy világtérképet aminek a közepén egy hatalmas ország volt Manchester néven, tőle nem sokkal nyugatra Magyarország, északon Japán, és valamilyen furcsa oknál fogva egy egészen nagy Vatikán is szerepelt Amerika, Afrika és Ausztrália valamint a Déli sark mellett. Nincsenek osztályzatok sem, magukhoz képest fejlesztik a gyerekeket, például egyre nehezebb szintű könyveket kell olvasni, vagy például Andriskának személyesen megvan hogy mely szavakat kell megtanulnia helyesen leírni az adott időszakban. A legutóbbi szülői értekezleten, ami itt nem csoportosan hanem személyesen a szülő és az osztályfőnök között zajlik nagyon meghatódtam, mert egy év alatt sok mindenben már utol érte a csoportot Andriska, sőt matekból a legjobb három közé sorolta (erre ráerősített egyik osztálytársának az apukája, aki a gyerekkere várva osztotta meg velem hogy a kisfia szerint Andriska szuper ügyes matekból), emellett pedig szociálisan is beilleszkedett, több pajtása is van.

Alex otthon még nem járt bölcsibe, úgyhogy ő itt Angliába kezdett oviba járni, amit mostanra már megszeretett, áprilistól pedig a szombati japán óvodába is elkezd majd járni ahova Andriska is jár jelenleg. Alex esetében még jobban felmerül a kérdés, hogyan fog megtanulni magyarul, egyelőre nem tudom a bombabiztos választ, az biztos hogy itthon én mindig magyarul beszélek hozzá és emellett ha jönnek látogatni családtagok vagy ha mi megyünk haza akkor ott kap egy-egy nagyobb dózist, de ennél majd több kell, illetve nyilván neki is belülről motiváltnak kell lennie és ez a legfontosabb, mindenesetre tegnap bűbájosan mesélte el a testvéremnek a fénykép album alapján az elmúlt  év történéseit a saját szemszögéből (az expressz vonatból epres vonat lett :-) ). Az ő szemszögéből jelentős esemény volt hogy igazi London buszon ülhetett (emelet, első sor, a mosolya felbecsülhetetlen volt), láthatott mozgó dinoszauruszokat Londonban és Manchesterben is, részt vehetett húsvéti tojásvadászaton egy szuper kis parkban, játszhatott a Lego múzeumban és tarthatott igazi élő sólymot a karján Chesterben, ahol az állatkertben voltunk denevérházban is miközben a vaksötétben denevérek repdestek körülöttünk (4. szülinapjára pedig Batman-es legóra vágyik valamiért :-) ).

2017 októberében kezdtem el dolgozni az új munkahelyemen hivatalosan business analyst-ként, de gyakorlatilag az első naptól kezdve termékmenedzserként (product owner), mivel a korábbi termékmenedzser elment és így én helyettesítettem, ez a szerepkör amúgy a vágyam volt, hosszabb távon szerettem volna átkerülni ide és nagyon örültem a lehetőségnek. Olyannyira jól sikerült a helyettesítés hogy év végével hivatalosan is megváltozott a pozícióm, ami remek örömhír volt karácsony előtt, jelenleg egyébként a delivery manager apasági szabin van egy hónapig és őt is én helyettesítem (így kis túlzással csak programozni nem programozok), de az ő szerepére nem vágyok, várjuk vissza szeretettel. Így jelenleg a munkahelyen elég boldog vagyok, felelek azért hogy egy több mint 3 millió felhasználóval rendelkező online szolgáltatást hogyan tudunk optimalizálni, tovább fejleszteni, hogyan tudunk még jobban segíteni a felhasználóinknak abban hogy spóroljanak a gáz és villanyszámláikon. Mindezt egy ambiciózus, tőzsdén lévő cégnél, ahol nem nagyon szólnak bele hogyan és mit csináljak, a csapatom is nagyon jó közösséget alkot, javarészt angolok, de van svéd, nigériai, francia, albán és wales-i kollégám is. A cég támogatja az egészséges életmódot is, hétfőn kardio edzés, szerdán jóga, péntek foci van ebédidőben, utóbbi kettőn szoktam én is részt venni. Jógázni tavaly nyáron kezdtem el még magamtól kiegészítő mozgásként a foci mellett, de egyben remek relaxációt is biztosít, másrészt valós esélyeim vannak így, hogy a legközelebbi japán utazásunk során különösebb gondok nélkül tudjak törökülésben üldögélni, étkezni huzamosabb ideig.

Vegso visszaszamlalas

Mar csak alig tobb mint egy honap van hatra ebbol a csodalatos japan kalandbol, egy kicsit mar most le vagyok torve, hogy haza kell mennem, ugyanakkor nagyon szeretnek mar talalkozni a csaladommal, barataimmal, csak egy valami biztos, hogy nehez lesz az evvegi vizsgakra koncentralnom.De meg a vizsgak elott tobb program van, amit nagyon varok, eloszor is ez a het affele szulinapi, nevnapi het lesz, leven holnap lesz Rina-nak a szulinapja, amit egy orosz etteremben fogunk megunnepelni, ahova o szeretne menni, es azt is remelem, hogy a tort japansagombol kibogozta az etterem a meglepetes szulinapi torta kombinaciot.Aztan megnezzuk Jack Sparrow kalandjainak a legutolso reszet, majd talalkozunk a budapesti japan tanarommal, Kazumi-sensei-el, amit mar roppantul varok.Aztan 2 het mulva irany a Fuji teteje meg valtozekony, hogy hanyan es kivel, de en megfogadtam, hogy anelkul nem megyek haza, hogy fol ne masznek ra.Majd 3 het mulva lesz a foci bajnoksag, ha az idojaras is ugy akarja.Ezen a hetvegen edesapam ujdonsult ismeroseivel vakrandiztam Harajuku-ban, es egy kis bonusz metrozas utan sikerult is a Holografika nevu ceg 3 jeles dolgozojaval talalkoznom, ok a sajat fejlesztesu tokeletes 3D-s tevejuket(semmilyen szemuveg nem kell hozza, mint ahogy a hologramot, ezt is korbe lehet jarni, kulonbozo oldalakrol kulonbozo reszleteket lehet latni) jottek el reklamozni Tokyoba, es amugy a vilag 100 legjobb hightech- cege kozott vannak listazva.Az egesz delutant, estet egyutt toltottuk, inditottunk egy sorozessel, majd megneztuk a Meiji szentelyt, majd korbesetaltunk a Yoyogi Parkban, ami mindig tele van koncertekkel es kulonbozo sportokat muvelo emberekkel, majd estere elhivtam Rinat, illetve Bernit es Dorit is, hogy megmutassuk nekik, milyen is egy japan kocsma(izakaya).Nagyon jo hangulatban telt az egesz nap, remelem, hogy sikeresen zarul majd a tokyoi tartozkodasuk!Egyebkent kegyetlenul elkezdodott az esos szezon, igy szinte minden nap esik valami az utobbi napokban, es kozben meg dog meleg van, igy a paratartalom igencsak megnovekedett mostanaban, es bar en hatarozottan legkondi ellenes vagyok az utobbi heten bizony beadtam a derekam, es beuzemeltem a szobamban levo "hidegesito gepet", amely idegesito zugasaval szolgalt ra ujdonsult nevere.Mara ennyit, ja, es raktam fel kepeket vegre valahara, ugyhogy jo nezegetest!Minden jot!

Yamagata-folytatas

...de mielott a ryokanunkba mentunk volna, a nagyszulok haza fele vettuk az iranyt.Eletemben masodjara jartam regi hagyomanyos japan lakasban, amiben meg laknak, az elozo alkalom a masik nagyszuloknel volt. A kozos vonas, hogy mindkettoben van egy kis csudaszep oltar, ahol az elhunyt csaladtagokra emlekeznek, es ami elott minden vendegnek tiszteletet kell tennie.Ez az elso dolog ezutan lehet lenyegileg belepni a foszobaba, ami olyasmi mint nalunk a nappali, annyi kulonbseggel, hogy az asztal joval alacsonyabb es parnakon ulnek kore az emberek, de ugyanugy van kanape, konyvespolc, TV mint barhol nalunk.Az egesz haz fabol van, a szobakat tatami boritja, az ajtok pedig mindenhol toloajtok, a ter jobb kihasznalasa erdekeben, de a nagyszulok haza kellemesen tagas volt nyoma sincs annak a szukossegnek, ami a tokioi atlag lakasokat jellemzi.A pizzafutar helyett a ramen futar hozta a rament(forro tesztaleves hussal, zoldseggel) ebedre, ami roppant finom volt, nezegettunk csaladi fenykepeket, videokat, a japan nyelvvel voltak problemaim, mivel igen eros dialektusban beszelnek a nagyszulok, igy sokszor Rina sem ertette, hogy mirol folyik a tarsalgas.Ezutan lesetaltunk a tengerpartra, ami igen csak atalakult az utobbi evtizedben, a cunami ellen hatalmas betonfalakat, beton hullamtoroket huztak fel, holott valamikor meg gyonyoru homokos tengerpart boritotta a tajat, amikor meg Rina kicsi volt, akkor a hazban foltett egy uszogumit es leballagott a tengerpartra, most ehhez tul kell elni egy sztrada atkelest, rengeteg lepcsot es elvezni lehet a betontombok kozti furdocskezest.Mindenesetre a Japan-tenger meg igy is lenyugozo a homokos tengerpartot sok helyen hatalmas sziklak kiserik, ahol a legelvakultabb horgaszok az egesz napot eltolthetik egy-egy szikla szelen egyensulyozva.Ha az ember hatat fordit a tengernek, mar is hatalmas hegyeket lathat, gyonyoru helyen fekszik ez a kis varos, ami hamar belopta magat a szivembe.Minden olyan kisvarosias, keves ember, keves kocsi, senki sem rohan, lehet hallani a madarak csiripeleset, es a folyok zugasat.A szallonk is a folyo mellett volt hegyekkel korbeolelve, a szallot tavaly bevalasztottak a 13 legjobb japan hagyomanyos szallo koze, es mindenkepp elmondhatom,hogy bar nincs nagy rutinom, de eddig ez volt eletem legfantasztikusabb szalloja.A szemelyzet hihetetlen kedves volt, barmerre jartam, mindenki hangos koszonessel fogadott, a vacsorat es a reggelit is a szobankban, pontosabban a szulok szobajaban szolgaltak fel akkor amikorra mi rendeltuk, es peldaul mialatt mi vacsoraztunk, addig a mi szobankban megagyaztak nekunk a futonokat, frissen forralt teavizet keszitettek es uj teasutemenyeket keszitettek elo, maga a szoba lenyegileg ugy nezett ki mint egy teljes lakas konyha nelkul, hatalmas eloszoba, ahonnan ajto nyilt a furdoszobara, illetve a WC-re es persze a hatalmas foszobaba, kilataskent pedig lathattuk a varos fo folyojat, ahogy utat tor a hegyek kozott.A szalloban ket kulonbozo onsen (forro vizes furdo) volt, az egyik egy hatalmas kulteri vulkanikus kovekkel kirakott furdo mellett szaunaval es ket kisebb belteri medencevel, a masik pedig nemileg nagyobb benti medencekkel es egy kisebb kulterivel, a ket furdot kulonbozo napszakokban felvaltva hasznalhattak a nok es a ferfiak.Az etkezesek kulon regenybe illenenek bele fogasonkent, majd a kepek meselnek helyettem.A kozepso napon egy szervezett tura kereteben korbejartuk Yamagata kozelebbi reszein talalhato fobbnevezetessegeit, elsokent egy buddhista szerzetesek altal lakott hegyi, erdoben epult szentely csoportot, bar csak keveset lattunk belole, mivel japan modra rohanos volt az egesz tura, ez a hely nagyon tetszett, gyonyoru volt az erdo, es bonuszkent lathattam azt a pagodat, amelynek az ermekbol keszult peldanyat lathattam a nagyszuloknel (a nagymama keszitette sajat kezuleg) is.Ezutan hajora szalltunk es hajokaztunk egyet Yamagata egyik fo folyojan, a tavolbol pedig lathattunk vadon elo fekete medveket is, es a hajos kapitany szerint en voltam az elso magyar, aki a hajojara szallt,pechemre nem volt nalam a zaszlom, hogy kituzzem ra.Ezutan pedig ellatogattunk Japan egyik legregibb es egyik legnagyobb rizstarolojaba, es ettunk kulonfele rizsjegkremeket:-)Az utolso nap ismet elmentunk a nagyszulokhoz, es talalkoztunk meg az apukanak az egyik occsevel is es neki a felesegevel, az o vezetesukkel pedig ellatogattunk egy halfesztivalra is, ahol nem meglepo modon rengeteg halfeleseget lehetett kapni es enni, mi vegul valami fele grillezett kagylot es tintahalat probaltunk ki, foleg az utobbi nagyon finom volt.Majd szomoru bucsuzkodas utan Tokyo fele vettuk az iranyt.